MILA – CINZIA ANGELINI RÖVIDFILMJE
Egy csapat művész a felhőben készítette el nagy hatású, háborúellenes animációs filmjét
ÖSSZETARTÁS
Ossza meg a történetet
Távoli együttműködés, amely a világ minden tájáról összehozza a tehetséges művészeket egy virtuális animációs stúdióban
Az elmúlt két évben a világjárvány a stúdiók és művészek közötti együttműködés módját is megváltoztatta. Azonban már egy évtizeddel a távmunka elterjedése előtt, a filmkészítő Cinzia Angelini egy független virtuális animációs stúdió formájában összeállított egy nemzetközi csapatot, hogy megalkossák a Mila című, 3D animációs rövidfilmet. Angelini és 35 ország 350 művészéből álló, önkéntes csapata több mint 10 évig dolgozott azon, hogy megvalósítsák az elképzelésüket – anyagi háttér nélkül. A felhőben végzett gyártás révén közösen tudták elkészíteni díjnyertes filmjüket, amely egy, a háború káoszában boldogulni próbáló kislány megindító történetét meséli el.
Cinzia Angelini (balra) és édesanyja az olaszországi Trento városának főterén. Cinzia Angelini tulajdona.
Családi történet univerzális témával
Cinzia Angelini Milánóból származik. Ott sok történetet hallott az édesanyjától, aki a második világháború idején volt gyerek. Ezek a történetek inspirálták Mila című, független gyártású filmjét. „Édesanyám 5 éves volt a háború idején. Szülővárosát, Trentót hevesen bombázták 1943-ban – meséli Angelini. – Sokat beszélt arról, hogyan érezte magát a bombázások alatt. [A félelemtől ledermedve] nem mozdult és nem futott az óvóhelyre, amíg valaki fel nem kapta.”
Amikor Angelini fiatal nő volt az 1990-es években, a boszniai háború hasonló hatással volt rá. „Az egész nagyon közel volt Olaszországhoz, a Földközi-tenger túlsó partján zajlott az a borzalom – folytatja. – Mindig is fel akartam használni az animációt arra, hogy felszólaljak a háborús konfliktusok ellen – különösen abban a vonatkozásban, hogy mit élnek át a gyerekek egy háború kellős közepén. Ez lett a film alapötlete.”
Cinzia Angelini független gyártású filmje, a Mila azt mutatja be, hogyan élte át egy gyerek a második világháborút Olaszországban. Cinzia Angelini tulajdona.
Cinzia Angelini ambiciózus elképzelése
Amikor 2009-ben elszánta magát a Mila elkészítésére, Angelininek már két évtizedes tapasztalata volt animátorként és forgatókönyvíróként, és olyan nagy stúdiókkal dolgozott, mint a Dreamworks, a Disney vagy az Illumination. Ez egy személyes projekt volt, két különböző céllal: „Azt is meg akartam mutatni, hogy tudok rendezni – mondja. – Akkoriban Hollywoodban, nőként, akcentussal, azzal a szándékkal, hogy rendezni fogok – hát, nem fogadtak tárt karokkal.”
A Mila oly’ módon kísérli meg bemutatni egy gyermek háborúélményét, hogy az túllépjen a nyelven és a kultúrán. „Sokan kérdezték, hogy miért 3D-ben készült a Mila, miért nem 2D-ben. Azt akartam, hogy a közönség alámerüljön a bombázások káoszába – mondja Angelini. – A filmet 3D-ben, minimális költségvetéssel, kiváló minőségben elkészíteni kemény menet volt, hiszen sok, különböző területekre specializált szakemberre volt szükség, valamint nagyon reszponzív folyamatokra.”
Egy művész önkéntes munkát végez egy akciójeleneten a Mila című filmben. Cinzia Angelini tulajdona.
A művészek összefognak
Amikor Angelini kidolgozta a Mila történetét, és megmutatta a munkatársainak, azt tapasztalta, hogy értékelik az ötletét. „Elkezdtek kérdezősködni, hogy akkor megcsináljuk-e a Milát. Mondtam nekik, hogy nincs rá pénzem. Erre azt mondták, hogy ingyen csinálnák.” A hír szájról-szájra terjedt, és az eredetileg 10 fős, barátokból és barátok barátaiból álló önkéntes csapat végül több mint 350 fősre bővült, 35 országból érkeztek résztvevők.
„Ez tulajdonképpen a Mila sikerének titka – mondja Angelini. – Több száz embert megindított annyira, hogy vállalják az ingyenes munkát a projektben, mert ez olyasmi, ami segít felhívni a figyelmet a háború által érintett gyerekek tragédiájára. A művészek érzékeny emberek – ha van egy kis feláldozható szabadidejük, olyan projektet választanak, amelynek van mondanivalója.”
Egy „lehetetlen“ kihívás leküzdése egy virtuális animációs stúdióval
Angelini és csapata 2010-ben belefogtak a küldetésbe, hogy megalkossák a Milát. A Maya és az Arnold szoftvereket használták – „Hatalmas projektté vált, többféle beállítással, effektussal és közel 300 eszközzel” – meséli Angelini.
De míg az önkéntesek toborzása egyszerű volt, az illusztrátorokból, tervezőkből, animátorokból és világosítókból álló globális, többnyelvű csapat menedzselése már korántsem. „Képzeljünk el egy 35 országban zajló folyamatot, különböző hardver- és szoftverháttérrel” – mondja Angelini. Andrea Emmes gyártásvezető már a korai szakaszban csatlakozott a projekthez, hogy segítsen a nehézségek kezelésében.
A Mila csapata lényegében független virtuális animációs stúdióvá állt össze – egy olyan korszakban, amikor a távmunka még újdonságnak számított. Összeállítottak egy együttműködést és kommunikációt segítő eszközkészletet. „Eleinte a kommunikáció e-mailben és a Skype-on zajlott – mondja Angelini. – Egy olyan fórummal kezdtünk, ami a kilencvenes éveket idézte, nagyon nehézkes volt és lassú.” Amikor az elérhetővé válásukkor bevezették az új felhőalapú együttműködési eszközök, például a Slack és a ShotGrid használatát, Angelini szerint minden megváltozott.
Ugyanakkor nehéz volt határidőket szabni egy önkéntes csapatnak. „Néhányan egyvalamin dolgoztak, mások százféle munkát végeztek – meséli. – Megtanultuk, hogy amikor önkéntesekkel dolgozunk, mindent meg kell szoroznunk 10-zel. Ha valaki azt mondja, hogy egy nap alatt képes megcsinálni valamit, az inkább 10 nap lesz.”
A lassú tempó miatt nehéz volt lépést tartani a technológiával. A projekt ideje alatt szoftverfrissítések sora, valamint új és jobb eszközök bevezetése zajlott, de aztán a hagyományos stúdiók esetében egy hét alatt lezajló kompatibilitási frissítések a Mila csapatát hónapokkal vetették vissza.
„Akkoriban nem tudatosult bennünk, milyen őrült és lehetelten dologba fogtunk, micsoda kihívást vállaltunk – mondja Angelini. – De ez volt az egyetlen lehetőség, szükségünk volt az önkéntesekre, ők pedig szét voltak szóródva a világban.”
Trento főterének bombázását ábrázoló jelenet a filmből. Cinzia Angelini tulajdona.
Ugródeszka a még nem befutott animációs szakemberek számára
A produkció másik nagy célja az volt, hogy visszaadjon valamit az önkéntes csapatnak – segítse őket a tanulásban, a hálózatépítésben és a munkához jutásban. „Persze szerepelnek a stáblistán – mondja Angelini. – Mentorálást is szerveztünk, hogy a hozzánk csatlakozó diákok szoros együttműködésben dolgozhassanak olyan témavezetőkkel, akik 15 éves tapasztalattal rendelkeznek a nagy stúdióknál. Számos 2–3 éves szakmai tapasztalattal rendelkező önkéntesünk a Milán végzett munkája révén jutott további feladatokhoz. Olyanok lettünk, mint egy nagy tölcsér.”
A film az alkotó karrierjében is fordulóponttá vált. „Rengeteget adott nekem, már azelőtt, hogy befejeztem – meséli Angelini. – A Cinesite, miközben kisegített a Milánál, felkért, hogy rendezzem meg a következő játékfilmjét, az Aniventure HitPigjét [a veterán animátor David Feiss-szel, mint társrendezővel]. Ezt a Milának köszönhetem – és az elmúlt 10 évben szerzett tapasztalataimnak is.”
A címszereplő Mila az édesanyjával, boldogabb időkben. A kép Cinzia Angelini tulajdona.
Tartós hatás
Most, hogy a Mila elkészült, Angelini azt szeretné, ha a film érzelmi hatása világszerte eljutna a közönséghez. „Díjakat nyerni nagyszerű, de a célom megosztani az élményt a lehető legtöbb emberrel – mondja. – Amikor belekezdtem ebbe a projektbe, éppen kitört a szíriai háború. És most Afganisztán újra a táliboké. Az ember természetéhez hozzátartozik az egymással való harc, de remélem, hogy a következő generáció érzékenyebb lesz.”
Angelini a következő generációt szeretné leginkább megszólítani. „Talán megnézi majd egy gyerek – mondja. – Egy jövőbeni diplomata vagy politikus – valaki, akinek majd meg kell hoznia egy döntést egy nagy piros gomb megnyomásáról. És talán eszébe jut egy képkocka a Milából, és kétszer is meggondolja.”
